Egy tv előtt dermedten ülő kisgyerek. Egy rendőrért papucsban rohanó tini. Egy csoport ölelésében bébiként pihegő felnőtt…

 

A szülők közti agressziót szemtanúként tapasztaló gyerek felnőttkorában is sokszor küzd szorongással, kapcsolati nehézségekkel, sőt akár indulatkezelési problémákkal vagy depresszióval. Egy friss amerikai tanulmány szerint a testtudattal dolgozó csoportok bizonyulnak az egyik leghatékonyabb terápiás eszköznek a gyógyulásuk útján.

Szinte nincs olyan ember, aki ne emlékezne egy-egy hangos szóváltásra a szülei között. Viszont rengetegen vagyunk olyanok is, akik ennél durvább jelenetek szem- és fültanúi voltak. Kirsten Taylor Reyes táncterapeuta tanulmányában ilyen felnőttek megéléseit és terápiás lehetőségeit vizsgálja, és állítja: nem csupán szemtanú egy ilyen gyerek. Hiszen mi is történt vele?

Tulajdonképpen „csupán” annyi, hogy életének két legfontosabb szereplője között testi, lelki, szexuális és/vagy verbális erőszak történt

(akár egyszer, akár többször vagy rendszeresen), és ő ezt vagy hallotta, vagy látta is, súlyosabb esetben szülei érzelmileg is bevonták kettejük konfliktusába. A gyermeket direktbe senki nem bántalmazta… Egy ilyen gyerek viszont minden, csak nem kívülálló.

 

Ez is egy #metoo!

Az első és legfontosabb problémát az okozza, hogy ez a jelenség sok esetben tabu marad a gyermek, majd a későbbi felnőtt életében. A gyerek – mivel ebben a légkörben nő fel – általában természetesnek veszi a történteket, hiszen egész egyszerűen nincs előtte más családi minta. Sokunk csak felnőttkorában döbben rá, hogy a látott-hallott események nem egészséges nézeteltérések voltak.

Racionálisan nehezen magyarázható, hogy sokszor a gyermekben – vagy későbbi életében felnőttként is – szégyen lengi körül ezeket a megéléseket, és nem osztja meg az érzéseit még a legközelibb barátaival, szeretteivel sem. Ennek az egyik oka az lehet, hogy egy gyermeki rész hű maradt a bántalmazó felé, hiszen bármit tett is az apja (vagy az anyja), ő mégiscsak az az ember, akitől az életét kapta. Éppen ezért szinte lehetetlen megbecsülni, hány főt érint ez a jelenség ma Magyarországon és világszerte.

 

Belülről emészt vagy kifelé mardos…

Számos kutatás bizonyítja, hogy egy ilyen gyermek különféle pszichés nehézségeket tapasztalhat élete során. Ismert tény, hogy amennyiben veszélyt látunk, az idegrendszer 3 különböző üzenet küldhet a testnek:

“üss, fuss vagy fagyj le.”

Komoly zavart okozhat egy gyermek rendszerében, ha a veszélyt otthon tapasztalja, rendszeresen, és két olyan ember között, akik„papíron” épp hogy a testi-lelki biztonságot hivatottak megteremteni a számára. Súlyos esetben tanulási- és memóriazavarok, érzelemkezelési problémák, visszamaradott fejlődés és ennek következtében jelentkező alacsonyabb IQ figyelhető meg ezeknél a gyerekeknél. Poszttraumás stressz-zavar és egyéb pszichiátriai problémák is kifejlődhetnek az évek során.

„Enyhébb” – viszont annál gyakoribb – következmény a depresszió, a társas szorongás, a hipervigiláció (vagyis fokozott éberség a környezetből jövő ingerekre, veszély érzékelése akkor is, amikor az nem indokolt), az alacsony önértékelés, illetve az ambivalens vagy épp elkerülő kötődési problémák. Ezek az úgynevezett belső vagy „internalizált” viselkedési mintázatok, míg a külső vagyis „externalizált” minták közé tartoznak az agresszivitással és dühkezeléssel kapcsolatos problémák.

Szinte mindegyik érintettnél megfigyelhető tehát, hogy valamiféle konfliktuskezelési nehézséggel küzd – mindez persze nem véletlen annak fényében, amit a szüleitől látott gyermekkorában. És ami a minták öröklődését illeti:

egy részük maguk is áldozati szerepet vesznek fel párkapcsolataikban, míg mások tettesként/agresszorként lépnek fel társukkal szemben.

Bár a cikk nem tér ki rá, fontos megemlíteni, hogy ez a jelenség azért is járhat súlyos következményekkel a gyermek számára (főleg ha csecsemőként tapasztalja mindezt, és az anyát érinti az erőszak), mert bizonyos mértékig szimbiotikus kapcsolat vagy annak tudattalan lenyomata állhat fenn kettőjük között.

Az anyát érő bántalmazás – a gyermek megélésben – olyan, mintha az vele is történne. Mindezeken túl egy plusz szimbolikus síkja is lehet a történteknek: az anya és az apa egy egység két része, akiknek ideális esetben együtt kellene működniük úgy, mint ahogy két énrésznek egy egészséges személyiségben. Itt azonban ez a két rész harcban áll egymással: az egyik bánt, a másik az áldozat szerepébe kerül. Ez pedig két énrész állandó csatájának is megfelelhető, amikor is azok nincsenek integrálva a személyiségen belül.

 

A testen keresztül visz az út

A téma egyik legnagyobb szakértője, Peter A. Levine amerikai pszichiáter szerint mivel az ilyen típusú események során a test az, amely folyamatosan üzeneteket küld a szükségleteiről saját maga és a külvilág számára (pl. emelkedő vérnyomás, remegés, lefagyás stb.), éppen ezen a fronton – a testen keresztül – láthatunk rá és kezelhetjük az adott problémát a leghatékonyabban. Természetesen számos tánc- és mozgásterápiás technikákra vonatkozó kutatás is alátámasztja ezt a hipotézist. Na, de nézzük meg…

Hogyan hat minderre a tánc- és mozgásterápia?

Testtel dolgozó terápiák során több lépésben történhet gyógyulás. Akiknél tabusítva vannak az erőszakos események, általában nem tudják szavakba önteni a megéléseiket. Különféle, testtel végzett szimbolikus gyakorlatokkal azonban már könnyebben hozzáférhetővé válnak ezek az emlékek, események, és bátrabban felszínre hozhatók a jelenséghez fűződő érzelmek is.

A szülők közti erőszakot átélő gyerek egyik alapélménye az, hogy nem látják őt, nem érzik át a problémáját.

A traumatikus események során a szülők ugyanis egymással vannak elfoglalva, és rendszerint nincs ott semmiféle külső személy, aki megtartó teret (vagyis értő figyelmet, együttérzést) és biztonságot tudna neki nyújtani.

Nagyon sok esetben éppen a fent említett okok miatt titokban is tartják a történteket, így lehetőség sem adódik a feldolgozásra. Egy-egy terápiás ülés vagy foglalkozás során tehát már az, hogy látják őt, hallják őt, megkönnyebbülést hozhat a számára.

A testtudattal dolgozó terápiákban – úgy, mint a bodyworkben is – a tükrözés technikája további bizalmat és biztonságot eredményezhet. Ekkor a főszereplő mozdulatait (és a hozzájuk kapcsolható érzelmeket) egy vagy több társa kíséri, tükrözi, követi le. Ennek köszönhetően egyrészt a megéléseit validálják, és megérezheti azt is, hogy nincs egyedül, hogy megértik és átérzik a küzdelmeit.

A másik fontos hozadéka pedig az lehet, hogy ily módon kívülről is láthatja magát az érintett, kevésbé bevonódva az eseményekbe. Ez tovább mélyítheti az önreflexióját, elfogulatlanabb és egészségesebb önértékeléshez vezethet, kevésbé azonosul be gyermekkori „szerepével”, ezzel sikeresebbé téve a gyógyulást.

 

Üss, fuss, fagyj le… és ezeken túl

Azok számára, akik a lefagyás stratégiáját „választották” a bántalmazás során, fontos energetizáló és gyógyító eszköz maga a mozgás és a mozgással való alkotás:

a megélés, a hit és a tudat, hogy van benne erő mozdulni, változtatni, segítséget kérni, támaszt találni és konstruktívan együttműködni egy másik emberrel.

Az „elfutás” reakcióját tapasztalók (akik sok esetben a lefagyókhoz is tartoznak) a már említett biztonság megtapasztalása által léphetnek előre. Érezhetik, hogy ebben a csoportban nincsen semmilyen leselkedő veszély, amitől el kellene futni… Sőt. Egy szeretetteljes közeg egy idő után vonzóvá is válhat a számára, ahova jól esik tartoznia.

A tánc- vagy mozgásterápiás csoport egy adaptív és elfogadó család szimbólumaként egészséges és követendő mintát mutathat neki a jövőbeni és persze jelenlegi kapcsolataiban is.

Az „üss” technikát, vagyis a harcot mint megküzdési eszközt alkalmazók számára is hatékony teret biztosít egy-egy ilyen csoport. Különféle terápiás eszközökkel nagyobb rálátást kaphatnak az agresszív-támadó késztetéseikre, azok megélhetővé, majd kezelhetővé válhatnak.

A tánc és a mozgás ősidőktől kezdve az egyik legerősebb eszköz a fájdalmak és szenvedések feldolgozására, terápiás keretek között pedig különösen biztonságos környezetben kezelhetjük gyerekkorunkban szerzett sérüléseinket. Egy megtartó csoportban ugyanis könnyen vissza tudunk találni a testünkben és a lényünkben szunnyadó erőhöz és megtapaszthatjuk: A gyógyulásunk útja önmagunk megismerésében és spontán megélésében rejlik.

A cikk alapjául szolgáló tanulmány:
Kristen Taylor Reyes: More Than a Witness: How Dance/Movement Therapy Uses the Body for Processing Exposure to Interparental Violence

” …Komoly zavart okozhat egy gyermek rendszerében, ha a veszélyt otthon tapasztalja, rendszeresen, és két olyan ember között, akik „papíron” épp hogy a testi-lelki biztonságot hivatottak megteremteni a számára… ”

Írta és fordította:
Göncz Diána

Göncz Diána

bodywork asszisztens, kommunikációs szakember