Húú, hogyan is kezdjem? Egyből a közepébe csapok, és elmesélem, én hogyan indultam a szexualitás, intimitás, vágy terén…
A kezdetek kezdetén inkább nőies vonással rendelkező, engem választó és hozzám ragaszkodó, heves vérmérsékletűnek csöppet sem mondható barátaim voltak, akikkel így takaréklángon elvoltunk. Na de én is eléggé bezárt voltam, így utólag nem is csodálkozom ezen.
Aztán tudat alatti lázadásból, vagy talán mert egy férfi jobban bevezetett ebbe, valahogy előtört az ösztönös énem, és elkezdtem kinyílni a szexualitásomban. Egyre jobban élveztem a szexet, az örömöt, elkezdtem megismerni a saját testemet – mi és hogyan esik jól – és megtanulni, hogyan működik a férfiak teste, hogyan okozhatok nekik örömet. Igen ám, de valamiért ezek a férfiak viszont nem ragaszkodtak hozzám. Próbáltam a szexen keresztül közel kerülni hozzájuk, hátha akkor majd ők is akarnak engem. És hát akartak is. Az ágyban… de nem, mint a felvállalt párjukat. Voltál már te is ilyen helyzetben? Érdekes dinamikája van ennek.
Tényleg, szinte bárkit el tudtam csábítani, akit csak akartam, egyedül párkapcsolatot nem sikerült létesítenem velük. Többször voltam – akár tudtommal, akár tudtomon kívül – harmadik is egy kapcsolatban. Volt bűntudatom, szégyenem, és volt vágyam is.Tavaly hallottam Kriston Andrea egy előadásában, hogy
a nők 85%-ának önmagában nem kel fel a szexuális vágya, és arra van szükségük, hogy a férfi keltse fel bennük azt.
Hát úgy tűnik, én akkor a maradék 15%-hoz tartozom. Nekem szinte mindig volt szexuális vágyam, és életem fontos részét képezte a szexualitás. Sőt. Ez volt az a terület, ahol a korlátaimat levetve szabadon önmagam tudtam lenni (na meg persze a tánc). És közben volt intimitás, szimbiózis, valahová tartozás igényem is, csak valahogy ez a kettő nem tudott összejönni. Vagy az egyik volt, vagy a másik.
És a szexualitást megélő részem erős elszigeteltségben volt a hétköznapokat működtető „jó kislány” részemtől.
Aztán derült égből hirtelen becsapott a ménkű. Egy nőgyógyászati műtét, az ezzel járó fizikai nehézségek, fájdalmak, és egy mindezért engem büntető, szapuló, hűtlen barát hatására elhittem, hogy selejtes vagyok. Elhittem, hogy már nem vagyok teljes értékű nő. Hogy ez már mindig fájni fog, – hiszen az orvosom is megmondta. Ennek hatására lecsökkent a szexuális libidóm, és elhittem, hogy ez már örökre így marad. Hú, milyen veszélyes elhinni azt, hogy ami éppen van és megjelenik az végleges!
És ebből a selejtes érzésből belementem sok olyan együttlétbe, ami nem volt jó sem fizikailag, sem lelkileg. Gondoltam akkoriban, legalább a barátomnak legyen jó. Érzed ennek az erős áldozat szagát, ugye?
Lemondok arról, hogy nekem jó legyen, és ha már nekem nem lehet jó, legalább neki legyen az.
Bődületes nagy mártírság, áldozatiság. De hát igen, akkoriban ez voltam én. Így működtem. Ez persze egy öngerjesztő spirál lett, mert minél inkább háttérbe szorítottam a saját vágyaim, annál inkább csökkent a libidóm a negatív élmények hatására. Mert hát valami, vagy valaki bennem érezte, hogy ez így rossz nekem. Csak éppen ez tudattalan maradt.
Na, és ekkortájt lépett be az életembe a mély önismeret. A lightosabb önismereti módszerekből áttértem a mély terápiába, és ennek is köszönhetően elkezdtem meghúzni a saját határaimat. Elkezdtem észrevenni, hogy nekem ez így nem jó, és hogy engem bántanak, amit én megengedek.
Talán mégsem olyan természetes az, hogy hagyom magam bántani és lemondok a saját igényeimről.
S lassan derengeni kezdett, talán lehetne ez másképp is. Elkezdtem visszautasítani azokat az együttléteket, ami nekem rossz volt. Igaz, így szinte már nem is maradt szexuális együttlét. Elkezdtem határokat húzni a verbális agressziónak, és a lelki terrornak is. Hát ez elég melós volt és tart azóta is. Ezzel a folyamattal együtt búcsút intettem ennek a barátomnak, és hamarosan meg is érkezett a következő férfi az életembe.
Az új kapcsolatomban sokat voltunk szoros szimbiózisban, együtt, összeolvadva. Azonban a szimbiózis és a szexuális energia egyensúlya itt sem találkozott. Kezdeti megkönnyebbülésem – hogy nem kell úgy részt vennem egy szexuális együttlétben, hogy nem is akarom – hiánnyá változott. Eltértek ugyanis az igényeink és a szükségleteink ezen a téren:
én még a lecsökkent libidómmal is nagyobb szexuális igénnyel rendelkeztem, mint ő.
Na de hát, nem csak áldozat és mártír tudok én lenni. Jött a megmentő énem! Majd én segítek neki, felkeltem az ő vágyát is. Cuki, ugye? Az ő vágyát akartam felkelteni, miközben a sajátom hanyatlásával volt dolgom. Hát hiába, ami kint megjelenik, az van bent.
Persze ez sikerült ideig óráig, de hosszú távon a különbözőségünk bennem egyre nagyobb hiányt keltett, ami fokozatosan feszültséggé növekedett bennem. Merthogy a kapcsolat együtt tartásának érdekében nemhogy nem keltettem fel a saját libidómat, de még a maradékot is elnyomtam magamban.
Na és el is értünk a bodyworkhöz. Merthogy ekkor találkoztam a bodyworkkel.
Emlékszem kezdetben estem-keltem benne. Nehéz volt önmagamnak lennem, érzékelnem a testemet (mára szerencsére ebben már egyre rutinosabb vagyok). Hallottam én az instrukciókat, amit alapvetően szabadon, a magunk érzete szerint értelmezünk. Az én érzetem akkor még a “kell, a kötelező csinálni, a tökéletesen kell csinálni, a meg kell felelni” volt. Pont úgy próbáltam csinálni, ahogy az instrukciót kiadta a vezető.
Húú, hát volt ebben sok görcs, feszülés, megfelelési vágy, jóra törekvés.
Azonban történt egyszer, hogy egy folyamatban, amikor éppen csukott szemmel voltam és azt sem tudtam ki az, jött valahonnan egy érintés, ami finom volt és puha. Ösztönösen az érintés felé mozdultam. És ahogy egyre beljebb jutottunk abban a kapcsolódásban, elkezdtem érezni, ahogy a bennem lévő szexuális energia megmozdul, felébred.
Ott, abban a bodyworkben sikerült megélnem a szexuális vágyamat, az intimitást és a szimbiózist is, amit a hétköznapi életemben akkor már jó ideje hiányoltam.
Bár mindkettőben kicsit esetlen voltam, szégyelltem is, de nagyon örültem neki. Mit jelent az, hogy megéltem? Egyszerűen annyit, hogy amennyire akkor csak tudtam, benne voltam a folyamatban, hagytam történni, nem ugrottam ki belőle és megengedtem magamnak, hogy megéljem, érzékeljem a szexuális energiát magamban, a társamban és köztünk is. Nyitott voltam rá, nem zártam be magam, hagytam áramolni köztünk ezt az energiát, és kicsit még éltettem is. Azt jelenti, hogy úgy ruhában, ahogy voltunk, ölelkezve, fekve-ülve áramlott köztünk a szexuális energia. És nem, nem csókolóztunk, nem nyúltunk be egymás ruhája alá, nem fogtuk meg egymás genitáliáit, vagy mellét, fenekét. És igen, az ölünk, a „szexcsakráink” érintkeztek egymással ebben az áramlásban.
Nehéz, és kínos volt a csoport előtt beszélnem erről, miközben ott volt bennem a jó érzés és az öröm is.
Hogy miért volt nehéz? Mert attól féltem, hogy mit szólnak majd hozzá. Nem tudtam illik-e ilyet csinálni, „túlságosan” megmutatni magam így. Szerencsére a férfi, akivel ezt megéltem, a csoport és a csoportvezető biztonságos puha megtartást adott ehhez, és inkább bátorítottak a megosztásomban. Egyáltalán nem ítéltek meg. Elmondták, hogy ez teljesen természetes, és normális. Ami velem történt, az élet része, és hogy a bodywork csoportokon van tere a szexuális energia megjelenésének és az azzal való önismereti munkának is. Ekkor már észrevehettem volna, hogy a szexualitásomhoz milyen erős ítélet, szégyen, bűntudat kapcsolódik, ami persze blokkol és előidézi a lefojtását.
És jött a következő nehézség. Otthon a párommal is szerettem volna megosztani ezt az élményemet. Egyrészt azt az örömöm, hogy ezt meg tudtam élni és képes voltam megengedni magamnak, ahogy azt is szívesen megosztottam volna vele, hogy volt bátorságom ezeket a megéléseimet nyíltan vállalni. Tudtam, hogy nem csaltam meg a páromat sem lelkileg, sem fizikailag. Nem lettem szerelmes a másik férfiba.
Egyszerűen csak megéltem a vállalhatóságát, a tabumentességét a szexuális energiáimnak, ami ugyanúgy része az életünknek, mint bármilyen más vágyunk, energiánk. Van.
Akkor is, ha nem beszélünk róla. Akkor is, ha valamiért úgy tanultuk, hogy elnyomjuk magunkban, és akkor is, ha éppen nehezen kapcsolódunk hozzá. Ezt szerettem volna otthon is tabumentessé tenni. A párom dühvel, féltékenységgel és elzárkózással fogadta a megosztásomat.
Jó pár hónappal később szintén egy csoportban, ismét megélhettem a szexuális energia áramlását egy férfival (ekkor már igen kínlódtam a párommal való szexualitás hiányában), miközben megéltem azt is újra, ahogy korábban már oly sokszor a saját életemben, hogy a férfi otthagy, amikor a „szexet” megkapta. Milyen csodálatos ugye, hogy ugyanaz képződik le egy csoportban, mint ami megjelenik az életben is?
Hát ezzel tudtam dolgozni. Érdekes volt látni, hogyan is van az, hogy a férfi „elveszi” amire szüksége van (vagy megadom neki – ez csupán nézőpont kérdése, hiszen én adom neki oda) és utána mikor nekem lenne rá szükségem, akkor elmegy és „otthagy”. Elkezdtem felismerni, hogyan is vagyok én az adással, kapással, a szükségleteim, igényeim kifejezésével. Aztán persze még ráment néhány év ennek kibogozására. Ma már tisztán látom, hogy azért adtam, mert azt gondoltam, akkor itt marad velem, illetve azért is adtam – figyelj, ez fontos! – mert nem tudtam befogadni, és nem hittem el, hogy én is kaphatok.
Könnyebb volt adnom, mint kapnom, mert a befogadáshoz ki kell nyitnom magam, és valamit beengednem, és az veszélyes, kiszolgáltatott érzés, ráadásul a mérleg nálam úgy billent, hogy mindig nekem kellett többet adnom, mint kapnom. Na persze, ma már látom, hogy a kontrollálásnak (én erős kontrollból jövök) az is egy kiváló eszköze, ha én adok többet.
Próbáltam aztán otthon ezt a tapasztalásomat is megosztani a párommal, aki itt már még dühösebb volt. Teljesen elzárkózott, és azt mondta, hogy nem kíváncsi ezekre, ne meséljem el. Figyelj!
„Nem kíváncsi erre a részemre, aki vonz, csábít, és forr benne a szexuális energia.”
Hát később már nem osztottam meg vele részletesen a bodywork élményeim, legfeljebb csak pár szóban. És tégláról téglára épült is a fal köztünk. Van egy részem, ami nekem fontos, szeretném megélni, és ő nem kíváncsi rá, mert túl fájdalmas neki. És ahogy bennem is szét volt vágva a szexualitás és a hétköznapi élet, úgy megjelent a párkapcsolatomban is: hogy az valami tabu, valami szégyenletes, rossz dolog.
A bodywork segített abban, hogy ezt a szétválasztást észrevegyem, tudatosítsam, és próbáljam a két részemet közelíteni egymáshoz. Ezután talán több, mint 1 év is eltelt, amikor a bodywork-ben sem a szexuális energiámmal foglalkoztam, és közben
vágytam és epekedtem, hogy megélhessem a párommal. Szenvedtem a hiányától.
Aztán egy bodywork csoporton megéltem, hogy apa NEM-et mond rám. (Egyébként nem rám mondott nemet, csak én beazonosultam anyával. Ők kicsi koromban elváltak). Nagyon fontos tükröt kaptam ebben a folyamatban, amit addig észre sem vettem, és nem tudatosítottam magamban. Rájöttem, hogy olyan férfivel élek együtt, aki folyamatosan nemet mond rám. És ott kezdődött, hogy már bennem is alábbhagyott az epekedés és a vágy az irányába. Már nem tudtam úgy vágyni valakire, aki nem vágyik rám.
Folytattam a határaim meghúzását. Nem mentem bele csak azért szexuális együttlétbe, hogy kipipáljuk, miközben a szexuális energia meg sem jelent köztünk, vagy megjelent és ki is hunyt. (Látod? Tehát nem csak az erőltetős barát, de én magam is meg tudtam önmagamat „erőszakolni” annak reményében, hátha most majd valami máshogy lesz. Hogy jó lesz…)
Elkezdtem elhinni, hogy jogos az az igény, hogy szeretném megélni a szexuális energiámat.
Érezni és megélni. Nem pusztán szexelni, hanem érezni, megélni. Mert nem önmagában a szexuális aktustól fog áramlani és felébredni ez az energia. Elkezdtem elhinni, hogy az intimitás és a szexualitás nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő jelenségek. És persze jogos igény az is, ha a páromnak más az igénye (például a szimbiotikus együttlét előrébb van). Jogos mindkettő. Ahogy jogos az is, hogy mindketten a saját igényeink és vágyaink szerint szeretnénk élni. És az is lehet, hogy ebben nincs közös metszéspont…
És aztán a bodyworkben ismét témám lett a vágyam, a szexuális energiám, az igenem. Elemi erővel tört felszínre egy hétvégén a csoportunkban, ahol nagyon mély összekapcsolódásokat, vágyat, összeolvadást, és szexuális energiát éltem meg. Sőt, egyik alkalommal magától a szexuális energiától volt orgazmus élményem. Úgy, hogy továbbra sem nyúltunk egymás nemi szervéhez, nem csókolóztunk, ruhában mozdultunk, érintettünk. És megtörtént velem az is, egy folyamatomban, hogy a szexuális energia vállalhatóvá vált: az ítélő, az anya, a felettes énem – nevezzük bárminek – előtt is.
Tehát az, ami bennem korábban szétvált, hogy a „jó feleség” (barátnő) hétköznapi élete milyen, illetve hogy a „jó szerető” szexualitásának megélése milyen, és amit egészen addig külön-külön tudtam csak megélni, elkezdett összefésülődni.
Az intimitás, az egység és a szexualitás kezdett összekapcsolódni.
Ez persze egy folyamat, és bármi ami a csoportban lehetővé válik, az még több körös bevésődésen keresztül íródik át az életemben. És te is erre készülj! Amit a csoportban megélsz egyszer új lehetőségként, azt akár további csoport alkalmakon, akár kint a valós életben még sokszor el kell gyakorolnod, hogy teljesen belsővé váljon, bevésődjön, átíródjon.
Folytattam hát az utam. Egyre jobban ki mertem fejezni az igényemet, a vágyamat, tudva, hogy akár nemet is kaphatok rá. És akkor sem dől össze a világ, nem leszek tőle kevesebb (na persze néha azért úgy tűnik, hogy összedől, ha túl nagy és túl sokkoló a nem). Egyre több konfrontációt vállaltam fel a párommal is. Ahogy jöttem ki az áldozat szerepből, egyre fontosabbá vált, hogy nekem is jó legyen. És ne csak majd egyszer talán. Így különvált az utunk ezzel a párommal is.
A cikket írta:
Bennó Zsuzsa
bodywork csoportvezető asszisztens, mediátor, integrál személyiségfejlesztési tanácsadó
Elindultam az igenek felé.
Egyre inkább mertem – és merek azóta is – lépéseket tenni az igenek felé, a vágyaim felé. Hatalmas változás állt be az életemben, amikor észrevettem, hogy mennyi mindent kapok. Ismerkedtem férfiakkal, megéltem a szexualitásomat is és most már nem az áldozat oldaláról közelítettem.
Rájöttem, hogy nem minden férfi azért jön az életembe, hogy párkapcsolatunk legyen, de mindegyik valami nagyon fontosat ad nekem. Volt, amelyikük a testemet ébresztette újra, és segített a befogadó oldalamhoz kapcsolódni. Volt, aki a régen elrejtett, szégyellt szexuális vágyaimat hívta életre, amit aztán már szégyen és bűntudat nélkül élhettem meg. Kaptam megerősítést arra, hogy milyen erősségű energiára van szükségem a partneremtől, és hogy milyen az, ami átmenetileg ugyan jó, viszont hosszú távon nem tudok hozzá kapcsolódni.
Észrevettem, hogy már nem félek az erőtől, hanem vágyom azt.
Már nem versengeni, és küzdeni akarok a férfival. Már nem megyek be az alárendelt szerepbe és nem akarok fölé kerekedni sem, hanem egyeztetve, partnerként kezdtem el működni. Míg korábban féltem tőlük, mára már imádom a sokszínű aktív férfiakat, mert már tudom, hogy más a dolgunk az életben. Nem kell nekem mindent ugyanúgy tudnom, mint ők. Egyre inkább a helyén érzem az önbizalmam, az értékeim.
Merek befogadni, akár hatalmas és erős energiát is, nemet mondani, több konfrontációt vállalni, és engedni, hogy akár többet kapjak, mint amennyit éppen adok, vagy legalábbis ugyanannyit. Merek először kapni, kezdeményezni, kifejezni az igényeimet. Merek kérni, megélni a belső vágyaimat, nyitottabban jelen lenni a világban, megélni azt, ami éppen van bennem. Változott a szemlélet módom is.
Most azt veszem észre a világban, amit kapok,
legyen az bármilyen kapcsolódás. Élem és érzem, hogy milyen csodálatos is az élet! Pont azt a tükröt és segítséget kapom, amire éppen szükségem van. Nem elszenvedem, hanem kapom. Nagyon más minősége ez az életnek. És ettől persze még van nehézség, düh, tehetetlenség, fájdalom, szenvedés is. Néha olyan hihetően, hogy nem is látom a kiutat. De valahol belül már tudom, hogy ez is éppen tanít és ad valamit. Lehet, hogy rég bezárt energiák oldódnak ki éppen, amivel újraélem ezeket a nehézségeket.
Vágy, intimitás, szexualitás, kötődés, függés, áldozat, megmentő, önértékelés, önbizalom… Ez persze évek alatt lezajló folyamat volt nekem, és tart azóta is, amely sok lépésből állt. A kezdeti óvatos, kis lépéseken keresztül, az elfojtáson át, a nagyobb megnyílásokig, megerősödésig az úton egyre beljebb önmagamba. Sok száz óra bodywork, egyéni terápia és más csoportalkalmak támogattak ebben, és egészítették ki egymást. És persze az út folytatódik tovább.
