Születéscsoport
Esemény részletei
“Engem ne emeljen a magasba senki. Ha nem tud addig tartani, míg tényleg megnövök. Guggoljon ide mellém, ha nem csak hallani, de érteni akar. Hogy közel legyen a szívdobogásunk.”
Esemény részletei
“Engem ne emeljen a magasba senki. Ha nem tud addig tartani, míg tényleg megnövök.
Guggoljon ide mellém, ha nem csak hallani, de érteni akar. Hogy közel legyen a szívdobogásunk.”
Birtalan Ferenc
A születés életünk első olyan nagy feladata, amelyet meg kell oldanunk, hiszen életünk múlik rajta. A magzati lét már nem folytatható, nagyobb térre, más feltételekre van szükségünk ahhoz, hogy fejlődhessünk. A születés az első olyan változás, mely minden későbbi változtatásra tett törekvésünk alapmintázatává is válik. Azt tanuljuk meg ekkor, hogy hogyan érdemes változtatni, hogyan lehet egy problémát megoldani és hogyan mozgósítsuk rendelkezésre álló erőforrásainkat.
Életünk során számtalan esemény adódik, amikor ez a korai minta kapcsol be, és a döntési folyamat más és más tartalommal ismétlődik meg.
A születés Bodywork csoport során problémáink, nehézségeink, akadályozottságunk felismerésén keresztül, életünk egy homályba veszett, viszont annál meghatározóbb vetülete kerül felfedezésre. Amikor valaki átmegy ezen a mély belső folyamaton, azaz visszatér a születési élményéhez, felismerheti és elkezdheti feldolgozni születési alapélményének hatását – valósággal újjászületik.
A születési tapasztalások újrakeretezhetőek, melynek nyomán megtapasztalhatod, hogy:
- megtalálod a helyedet a világban
- újra igent mondasz a kihívásokra és nem próbálod elkerülni őket
- bízni kezdesz saját erődben
- rátalálsz saját ritmusodra
- egyre inkább megéled, hogy biztonságban vagy
- sikerül betöltened az eddig tapasztalt belső hiányt
- rátalálsz hívásodra, az életed értelmére
- képes leszel felülkerekedni a halogatáson
- leküzdheted, megszelídítheted a bizonytalanságtól való félelmedet
- elengedheted a túlzó, Téged már nem szolgáló biztonságra való igényt
- rátalálsz a saját hangodra.
A születéscsoportban várunk Mindenkit, akit a fenti témák valamelyike megszólít. Azoknak is ajánljuk a csoporton való részvételt, akiket foglalkoztat a gyermekvállalás, a szülés témája.
Jelentkezés:
A csoportban maximum 8 születési folyamatnak adunk teret. Jelentkezésed után interjút egyeztetünk veled, ahol megismerkedhetünk és kérdéseidet felteheted. Ha még nem voltál Bodywork csoportban, akkor saját folyamat nélkül tudunk fogadni, hogy először megtapasztalhasd a módszert.
A csoport keretei:
Időpont: 2025. április 26. (10-19h), április 27. (10-18h)
Helyszín: Budapest, Zichy Jenő u. 36., Integratív terápiás tér
A születés Bodywork csoport díja: saját folyamattal 72.000 Ft/fő, saját folyamat nélkül: 28.000Ft
A korlátozott létszám miatt a csoportban a helyedet az előleg (20.000 Ft) befizetésével biztosíthatod.
Bármilyen okból történő lemondás esetén a befizetett összeget nem áll módunkban visszatéríteni.
Jelentkezni ezen az email címen tudsz: testmunka.kapcsolodj@gmail.com
A részvételhez nem szükséges a módszertan előzetes ismerete és előzetes felkészülés, mindössze kényelmes ruha az üléshez, mozgáshoz és a folyamatokhoz (lesz lehetőség átöltözni). A nap során több, rōvid szünetet is tartunk.
Kis létszámú, intim csoporttal dolgozunk. Lehetőséged van arra is, hogy úgy gyere el, hogy nincsen egyéni születésfolyamatod, hanem ismerkedsz a módszerrel, tapasztalsz, segíted a társaid folyamatát és töltődsz.
Szeretettel várunk: Testmunka Műhely
testmunka.hu
Móni és Nóra
A Szervezőkről
A csoportot a Bodywork – Nonduális Önismeret Egyesület hagyta jóvá. A csoportot vezetők részt vettek az Egyesület képzési rendje szerinti min. 3 éves módszertani képzésben, amelynek végén tanúsítvány szereztek, továbbá jelenleg is egyesületi tagok.
Kövess minket itt is:
Facebook: https://www.facebook.com/bodywork.hu
Instagram: https://www.instagram.com/bodywork_azelettanca/
Időpont
április 26. (Szombat) 10:00 10:00de. - április 27. (Vasárnap) 18:00 6:00du.(GMT+01:00)
Helyszín
Budapest, Integratív terápiás tér
Zichy Jenő u. 36.
Csoportvezető
Földi Nóra
Itt vagyunk elérhetőek:
A facebookon is:
Bodywork Egyesület
Azért dolgozunk, hogy te is megtapasztalhasd, mi mindenben segíthetsz magadon, ha megtanulsz az „itt és most” jelenségeire figyelni, és a tested bölcsességére hallgatni.