Ölelő Figyelem

21júl10:0018:00Ölelő Figyelemegynapos műhely a KapcsolatDinamika felkéréséreBudapest, Arunachala Stúdió, Budapest, Kuruclesi út 63. CsoportvezetőGörgényi MeaVinkó Andrea

Esemény részletei

FIGYELEM · KAPCSOLAT · ÉLET

Igen, a szavaknak óriási ereje van. Hányszor felemlegetjük, akár évekkel később is, hogy mit mondott a másik. Küzdünk a szavainkkal azért, hogy megértsen a másik, miközben gyakran átéljük, hogy valami nem megy át, akad, sértő, hiányzik, nem hallja meg, stb. De vajon tényleg a szavaknak van ekkora hatalma? Vagy annak a hangsúlynak, mögötte lévő érzelemnek, figyelmi térnek, testtartásnak, arckifejezésnek, az egész történés energiájának, terének amiből, mint a jéghegy csúcsa a tengerből, előbukkannak a szavak? A kommunikációnk pusztán 7%-a verbális, a fennmaradó 93%-a a vokális és a nonverbális rétegek megnyilvánulásából születik. Milyen volna hát áthelyezni a hangsúlyt arra a jóval nagyobb hányadra, amiben a találkozás történik a másikkal?

Mert igen, lehet, hogy én is, te is arra vágyunk, hogy közelségben lehessünk. Ami nem feltétlen a szoros összefonódást jelenti, hanem lényegében azt, hogy kendőzetlenül láttathatom magam, és látlak téged, legyen szó akár örömről, akár bánatról, akár a határaimról, akár a vágyaimról. Egyszerűen lehetek az, aki vagyok – veled.
De mégis hogyan tudunk eljutni egymáshoz ilyen mélységbe?

Az Ölelő Figyelem módszerének célja: megadni a másiknak azt a fajta figyelmet, amire te magad mindig is vágytál. Amikor minden figyelmeddel a másikkal és csak vele vagy, úgy, hogy ezt ő felismeri és elismeri.

A KapcsolatDinamika által megalkotott Ölelő Figyelem módszere (olelofigyelem.hu) az intimitás megteremtését célozza a beszélgetésekben. Mi most a Bodywork módszerével az Ölelő Figyelem szavak mögötti terét, a közted és köztem megjelenő, egymáshoz vezető útnak a lehetőségeit fogjuk megtapasztalni. Elindulhatsz a valódi figyelem útján, hogy a másik szemével láss, fülével hallj, s szívével érezz. Ránézhetsz arra, hogy vajon mi az, ami meggátol abban, hogy teljesen a másikkal lehess, s hogy vajon hogyan tudod fogadni, meddig tudod beengedni a másik figyelmét, jelenlétét.

A Bodywork módszerről:
A Bodywork egy testből kiinduló csoportos önismereti módszer, mely lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerülj az itt és most teljességéhez, közelebb kerülj önmagadhoz. Tudatos jelenlét a testen keresztül a pillanatban, a térben, az énben és a kapcsolódásban.

Téged is várunk szeretettel, hogy együtt tapasztaljuk a közelség útjának dimbes-dombos tájait!

A workshop időpontja:
Július 21., 10:00 – 18:00

Helyszín:
Arunachala Stúdió – Budapest, II. ker. Kuruclesi út 63.

Részvételi díj:
20.000 Ft

Csoportvezetők:
Vinkó Andrea – Bodywork csoportvezető asszisztens, önismereti kísérő, jógaoktató
Gőrgényi Mea – Bodywork csoportvezető asszisztens, integrál tanácsadó

Jelentkezés és további információk:
A következő linken várjuk a jelentkezésed:
https://forms.gle/1BkUHmJQQHSNQsKQ9
A jelentkezésedet követően felvesszük Veled a kapcsolatot, hogy egy rövid beszélgetésre hívjunk, hogy kicsit megismerhessük egymást a workshop előtt. ezt követően a helyedet 10.000 Ft előleg befizetésével tudod biztosítani.

A Bodywork módszerről bővebben itt olvashatsz.

A Szervezőkről
Az workshopokat a Bodywork – Nonduális Önismeret Egyesület hagyta jóvá. A csoportot vezetők részt vettek az Egyesület képzési rendje szerinti min. 3 éves módszertani képzésben, amelynek végén tanúsítvány szereztek, továbbá jelenleg is egyesületi tagok.

Ha bármi kérdés felmerül benned, keress minket bátran az elérhetőségeinken:
Gőrgényi Mea: +36 160 2984
Vinkó Andrea :+36 30 652 6616
E-mail: olelofigyelem.bodywork@gmail.com

Szeretettel várunk!

Időpont

július 21. (Vasárnap) 10:00 - július 21. (Vasárnap) 18:00

Csoportvezető

Görgényi Mea

Bodywork csoportvezető asszisztens, Integrál önismereti tanácsadó
+36 30 160 2984

Tudj meg többet

Vinkó Andrea

Bodywork csoportvezető asszisztens, mentálhigiénés szakember jelölt
+36306526616

Tudj meg többet

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük